Szakmai beszámoló a Történelmi pénzügyek pályázati szakkör munkájáról
2022-ben az NTP és a Magyar
Miniszterelnökség jóvoltából mintegy 2,7 millió Ft értékű pályázati támogatást
nyert iskolánk, a Balassi Bálint nyolcévfolyamos Gimnázium. A pályázat
megvalósítása során 68 óra szakköri foglalkozást tartottunk, továbbá egynapos
tanulmányutat, stúdiólátogatást, filmklubot, illetve az MTA két történészét
hívtuk meg.
Programunk fő célja az volt, hogy a humán érdeklődésű tehetséges diákok számára is vonzóvá tegyük a pénzügyi-gazdasági témát. Másik célunk, egy a médiát jól ismerő, azt használni tudó, a tudományt és tudomány kommunikációt is magas szinten művelni képes generáció támogatása, a történelmi pénzügyek megismerése az adott történelmi korszak forrásainak felkutatásán, áttekintésén, az összefüggések beszélgetésen, konstruktív vitákon keresztül. A történelem, a média és a művészetek összekapcsolása, és ezen tudományok iránt érdeklődő diákok bevonása a programba.
A program/programok célcsoportját (életkor, létszám, tehetségtípus szerint): Tekintettel arra, hogy a programban való sikeres részvétel megkívánja a történelem, ezen belül is első sorban a pénzügy történet bizonyos szinten ismeretét, ezért főként a 10-12 évfolyamos diákjainkat vártuk a programra (fontos, hogy iskolánk nyolcévfolyamos, így a történelem oktatása a szokásos 4+4 évfolyamos iskoláktól eltérő, így az alsóbb évfolyamok még nincsenek birtokában a gazdaságtörténet szempontjából leginkább releváns korszakokkal kapcsolatos előismereteknek). A programba bekerülő tanulók száma 15 fő, közülük 6 fő a 10. , 6 fő a 11. , 3 fő pedig a 12. évfolyam tanulója. A diákok életkora 16-19 év. A programba válogatott tanulók többsége már több alkalommal szerzett kiváló eredményeket pénzügyi versenyen, vagy tagja volt az elmúlt években az iskola sikeres diákvállakozásainak, illetve látogatták az elmúlt években Figura Magdolna szakköreit, és Országos versenyeken szereztek győzelmet (pl. Az év Diákvállalkozása cím; BankVelem PénzOkos Kupa). A Diák Management Bajnokság országos döntőjében egyetemistákkal versenyezve 7. helyezést értek el. Egy csapat a BankCode középiskolai versenyen az országos 3. helyezést, illetve 2. helyet szerezte meg, és döntőbe jutott az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyen is. 2021-ben 3 tanuló a pénzügyi tudatosság fejlesztése terén elért eredményeiért "Arany Iránytű" díjban részesült. A diákok nagy része számos matematika-, informatikaversenyen rendszeresen sikeres megoldó.
A program munkaterve alapján gazdaság- és pénztörténet szakköri foglalkozásokat tartottunk az iskolában, illetve az MTA Történettudományi Intézetében. A Money Go csoportos szabadtéri szabadulószobában felfedeztük a Budai várat. Ezt követő foglalkozásokon társasjáték elemzés készítése, majd gazdasági társasjáték készítés/ társasjáték klub következett. A program keretében filmklubot rendeztünk, több filmet is megtekintettünk a gazdaság, pénzügyek, történelem témában: Vizsgáltuk az egyes közgazdasági elméletek hatásait a történelmi szituációkban, illetve az egyes államok fejlődésére való hatását, a tőzsde és OTC piac sajátosságait.
A pályázatban megfogalmazott célok, a program hatása a célcsoportra
Céljaink megvalósultak. A humán és reál ismeretek iránti kölcsönös érdeklődést figyeltünk meg, ezt segítette, hogy a kezdetben csak az egyik terület felé nyitott különböző érdeklődésű diákok közösen dolgoztak egy-egy problémán. Míg a történelem és pénzügy érdeklődésűek a történelmi alternatívák feltárásán és diszkusszióján dolgoztak, addig a média és technológia felé orientálódott társaik a probléma felvetés és megoldás audiovizuális megjelenítésén, és annak a szélesebb, a projektben részt nem vevő közösség számára is könnyen érthető formában való kommunikációjával támogatták a közös munkát. Rövidtávú eredmények: történelmi pénzügyi-gazdasági témához kapcsolódó ismeretek elsajátítása, a probléma-megoldási készség és logikai, pénzügyi, kompetenciák fejlődése. Fejlődtek a diákok további kompetenciái, mint együttműködési képesség, szociális készségek, vitakészég, önismeret, IKT kompetenciák, kommunikációs készségek, metakogníció. A két pedagógus közös munkája lehetőséget adott a belső tudásmegosztásra, módszertani kompetenciák, szakmai ismeretek bővítésére.
A programban kitűzött célok megvalósítását segítő tevékenységek, módszerek és szervezeti keretek
A program szakkör keretében valósult meg, ezt egynapos mobilitások egészítették ki. A foglalkozásokat a két pedagógus kolléga tervezte, szervezte, bonyolította le, segített két történész: Paksa Rudolf és Demeter Gábor, a MTA Történettudományi Intézetének kutatói. A szakértők biztosították a szakmai hátteret a történelmi, tanárnők pedig a pénzügyi-gazdasági valamint pedagógiai szempontból. Az IKT és média ismeretek elmélyítésére szánt alkalmak a program elején biztosították, hogy a fő program megvalósításához szükséges ismeret használatára a csoport tagjai valamennyien képesek legyenek, az elvárt eredménytermékeket elkészítsék. Ebben a fázisban a foglakozások megtartásában az abban jártas diákjaink segítették munkánkat.
A "Gazdaságtörténeti alternatívák" témacsoportban az egyes alkalmak a gazdaságtörténet legfontosabb állomásait, problémáit vette sorra, koordinált vita segítségével dolgoztuk fel a gazdaságtörténeti alternatívákat. A feldolgozás 10*2 óra terjedelemben történt, a diákok a - számukra előzetesen kiadott - gazdaságtörténeti szituáció előzetes feldolgozását, irodalmazást egyénileg végezték, majd a történész és pedagógusok által vezetett foglalkozáson összegezték ismereteiket, megvitatták az alternatív lehetőségeket és a kapcsolódó történelmi eseményeket. A téma feldolgozását egyéni vagy csoportos munka keretében a következő foglalkozáson zárták le, és prezentáció, infografika, videó formájában foglalták össze, illetve rögzítették.
A filmklub foglalkozások szintén történész segítséggel valósultak meg, mely lehet egyrészt a film közös megtekintése után a film mondanivalójának, a mondani való vizuális, verbális közlésének, valamint azok eszközei feltárásával történt. A másik módszer, hogy az adott filmet a résztvevők a foglalkozás előtt önállóan tekintették meg, és foglalkozás keretében annak csak a megbeszélése, megvitatása történt. Ez utóbbi módszert alkalmaztuk akkor, ha egy adott történelmi helyzetet több, alapvetően más-más szerepkörben megjelelő érinett szemszögéből megvilágító film is rendelkezésünkre áll, így a vitára, úgy kerülhet sor, hogy a diákok az egyes érintettek szerepébe bújva érvelhettek szerepkörük szerint.
Végül, de nem utolsó sorban a történelem tanításban megmutattuk a játékosítás egy lehetséges formáját, a társasjáték evolúciós elemzését illetve a saját ötleten alapuló, egyénileg, vagy csoport keretekben történő társasjáték fejlesztést, készítést is. Ebben segítségünkre volt a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum társasjáték gyűjteményének vezetője, Fekete Anetta múzeológus, aki kutatónap keretében biztosította számunkra a Capitaly, Monopoly, Gazdálkodj Okosan! társasjáték család raktárukban lévő, kb 80 éves időszakot átívelő példányainak megtekintését, elemzését, valamint előadást tartott a játékcsalád történetéről, majd a program végén egyes példányok másolataival játszhattak is a diákok.
A választott tevékenysége egymással való kapcsolata
A szakköri foglalkozásokat jól kiegészítették az egyéb tevékenységek, a komplex szemléletű tehetséggondozó program megvalósítását szolgálták. A humán és reál ismeretek iránti kölcsönös érdeklődés kialakulását segítette hogy az eredetileg a szűkebb érdeklődési kör bővülését: reál vagy csak a humán tudományterületek felé nyitott különböző érdeklődésű diákok közösen dolgoztak a feladatokon.
A program kapcsán megvalósuló különböző típusú tevékenységek kölcsönös megismerése nyitottabbakká tette növendékeinket, megismerték egymás tevékenységét, inspirálták egymást, egymástól munkamódszereiket sajátítottak el, illetve kipróbálták a tudásátadást, képessé váltak a fiatalabb /tapasztalatlanabb társaik mentorálására. Míg a történelem és pénzügy érdeklődésűek a történelmi alternatívák feltárásán és diszkusszióján dolgoztak, addig a média és technológia felé orientálódó társaik a probléma felvetés és megoldás audiovizuális megjelenítésén, és annak a szélesebb, a projektben részt nem vevő közösség számára is könnyen érthető formában való kommunikációjával támogatták a program megvalósulását. Az együttműködőképesség, segítőkészség, tolerancia, a másik ötleteinek meghallgatása, véleményének elfogadása, empátia mind olyan készségek, amelyek meghatározzák a sikeres jövőt, és diákjainknál már sokat javultak, de még tovább fejleszthetők. Ezek fejlesztése érdekében beiktattunk a szakköri munkába csoportos és személyes beszélgetéseket, vitát, csoport-, projekt-, gyűjtőmunkákat, de a filmkészítés is ezt volt hivatott elősegíteni. E tevékenységek a csapatszellem, egymás és a saját munka iránti felelősség, pontosság, tudatosság, önálló ismeretszerzéshez szükséges képességek fejlődését is célozták. A siker- és kudarctűrés, a megfelelő önismeret, metakogníció fejlesztése érdekében az önálló feladatok megoldása, projektmunka kitűzése, elkészítése is szerepelt tervünkben. A tanulók beszédkészségét, szaknyelvét viták, csoportmunka, idegen nyelvű (elsősorban angol) szakirodalom feldolgozása során is fejlesztettük. A fogalmazókészség, kommunikációs készség fejlesztését célozták a tanulói beszámolók.
A programban részt vevő tanulókat ösztönöztük arra, hogy ne csak a mások által készített játékokat ismerjék meg, hanem készítsenek ők is társasjátékokat a felismert történelmi pénzügyi dilemmákhoz illetve pénzügyi ismereteket összefoglalva. A feladatok páros munkában, csoport-, illetve projektmunka során történő feldolgozása is számos élményt kínált a gyerekek számára. Kipróbálhatták képeségeiket, fejleszthették képzelőerejüket, kreativitásukat. A tanév során több alkalommal előzetes gyűjtőmunkát kértünk a diákoktól, pl. keressenek adatokat, cikkeket a témához kapcsolódóan. A gyerekek tanulásának segítésére csapatjátékok is bekerültek a programba. Az egész éves munka során prezentációk, kisfilm készítése is segítette céljaink elérését.
A megvalósult program eredményeként létrejött tárgyiasult alkotások
A tervezett tárgyiasult alkotásokat létrehoztuk, ezek a következők voltak: a gyerekek által készített történelmi, illetve gazdasági tárgyú társasjátékok, elemzés a Szórakaténusz Játékmúzeum raktárában fellelhető gazdasági társasjáték családról, kisfilm, prezentációk, valamint cikkek az iskola honlapjára és a gombigeometria.hu honlapra, közösségi oldalakra (facebook). A szakmai anyagot angol nyelven is elérhetővé tettük a gombigeometria.hu honlapon. Az elkészített társasjáték alkalmas a régi korok világnak felidézésére. A játék a gyerekek sokféle készségét fejleszti, így a logikus gondolkodását, nagy odafigyelést igényel. A játék célja, hogy minél gyorsabban megszerezzünk minden lehetséges vagyontárgyat. nek - felnőtteknek és kisebb gyerekeknek is való. A játék szabálya könnyen elsajátítható, maga a játék pedig egyszerű és gyerekbarát módon tanítja meg a kisebbeket a pénz helyes használatára és beosztására. A fizetőeszközök, a játékhoz tartozó korongok és kártyák, valamint a játék grafikája tetszetős. A szakkör munkájáról, a megvalósult programokról készült kisfilmeket felraktuk az internetre. A ppt-t Figura Magdolna előadta a Magyar Tehetséggondozó Társaság konferenciáján.
A program során beszerzett eszközök és a zárásként elkészített játék
A beszerzett eszközö4k és az elkészített játék széles körben és több tudományterületen hasznosítható. A következő eszközöket szereztük be: Számítógép; puska mikrofon, mikrofon állvány/tartó, szélfogó mikrofon szivacs; Kamera:Canon EOS M50; melyeket mind a "Gazdaságtörténeti alternatívák" sorozatban, a filmklub események során, mind a szélesebb körben megrendezendő események során használtunk. A későbbiekben nemcsak pénzügyi szakkörön, hanem iskolai programok, ünnepségek során is használni tudja a gimnázium diáksága és tanári kara, nemre, korra való tekintet nélkül. A részben tanítványaink által 3D nyomtatással (bábuk, házak), másrészt nyomdai úton (alaptábla, pénzek és egyéb nyomtatványok) elkészített gazdasági társasjáték hasonmások és saját tevezésű játékok pedig pénzügyi gazdasági szakkörön, diákvállalkozások tudásának megalapozásához használhatjuk, emellett a szabadidő eltöltésének is hasznos formája a társasjátékozás, osztályprogramok, iskolai diáknapok, tehetségverseny, iskolai nyílt napok keretében is nagy hasznát látjuk majd.
A pályázati program hatása
A pályázat az abban résztvevő fiatalok több tudományterületet átfogó komplex gondolkodásának gazdagítását, fejlesztését szolgálta. Tanulóink kreatívak, fejlesztésük érdekében az előadások, mobilitások, majd az azt követő megbeszélések, csoportmunkában, projektfeladatok segítségével dolgoztuk fel a szakkör tematikáját. A program során diákjaink számos kihívás elé néztek: kisfilmet készítettek majd a történelmi dilemmákról. Gyűjtőmunka végzésére, prezentáció, társasjáték készítésére is ösztönöztük őket a megszerzett ismeretekhez kapcsolódva. A tanulók memóriáját, pénzügyi tudatosságát is fejlesztettük. Előadóképességük, kommunikációs képességeik és IKT kompetenciáik fejlesztése érdekében feladatul kapták egy kisfilm forgatását, vágását profi stúdió körülmények között, a stúdióban alkalmazott eszközök, módszerek megismerése után, illetve prezentáció formájában is kellett feladatot feldolgozniuk, az elvégzett munkát be kellett mutatniuk.
A pályázati program a többgenerációs és a több tehetségterületet/tudományterületet érintő együttes alkotást is szolgálta. A társajáték fejlesztésbe, illetve a filmklub eseményeibe igyekeztünk bevonni iskolánk diákságát és a szülőket, nagyszülőket is. Ennek érdekében több tehetségterület képviselőjét és különféle szakmai szervezetekben tevékenykedő szakembert meghívtunk a nyílt napra. A pályázatban részt vevő tanulók az iskolai tehetségnapon is bemutatták a szakkörön végzett munkát, és a program keretén belül szintetizálták eddig szerzett tudásukat, és a bevont szakemberek, szülők új nézőponttal gazdagították tanulóinkat, és segítette a több tehetségterületet érintő alkotások elkészülését.
A program során megvalósított kiegészítő tevékenységek
A programhoz kapcsolódó rendezvények, kiegészítő tevékenységek hasznosak voltak.
2022. 09.23-án a Balassi Fest alkalmával rendezett nyílt napon mintegy 80 szülő, nagyszülő, kolléga körében népszerűsítettük a pályázati szakkörünket. 2022.nov.30-án az iskolánk által rendezett tehetségverseny díjkiosztóján a Tehetségnap során 3 szakkörös mutatta be a szakkör munkáját a jelenlevő 100 szülőnek, és kisdiáknak, bemutatták a társasjátékfejlesztés során elért tapasztalataikat. Az érdeklődők a Rebellió társasjátékokat ki is próbálhatták, megtekinthették a gyerekek által készített prezentációkat, kiállított posztereket.
2022.09.30.-án 15 diákkal a Money Go szabadulószoba csoportos játékon vettünk részt, a Budai várban. Segítőink a Pénziránytű munkatársai voltak. A többórás program, kültéri szabadulószoba keretében fejlődtek diákjaink gazdasági, pénzügyi ismeretei. Ez a némileg pihentetőbb szabadidős program is jól sikerült. A lazább, mégis a pénzügyi-gazdasági tudást és kreativitást is próbára tevő, off-line szabadulószoba program segített kicsit kiszakadni az online térből. Közben megismerkedtünk a vár néhány jellegzetes épületével, és azok történetével. Mivel az eszközöket későn tudtuk beszerezni, ezért a kisfilmet erről a programról készítettük.
Az MTA Történettudományi Intézetébe tett látogatásaink során érdekes előadásokat hallhattunk, filmeket tekintettünk meg, vitattunk meg, illetve interaktív játékok segítségével. A két történész szakértő, Paksa Rudolf, Demeter Gábor iskolánkba is ellátogatott. Előadásaik során további 40 diákot sikerült bevonni a szakkör munkájába, részt vehettek a filmklubon is. A közös mozizás, filmnézés élménye változatosabbá, élményszerűbbé tette gazdaságtörténeti tanulmányaikat. A rendezvényeink sikeresek voltak. A "Gazdaságtörténeti alternatívák" téma a szakirodalom felkutatásával történő feldolgozását követően a történészek segítségével összegezték ismereteiket, vitatták meg az alternatív lehetőségeket és a kapcsolódó történelmi eseményeket.
Kutató napunkra 2022. dec.1.-jén került sor. Tevékenységünk a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum gazdasági társasjáték családja raktári anyagának kutatására irányult, a nap a Czifra Palota megtekintésével zárult. A gazdasági társasjátékokról a diákok elemzést készítettek, mely alapján elkészültek a "reprint" társasjátékok, melyet 3D-s nyomtató és nyomdai segítséggel készítettünk.
Ezen kívül 2022 decemberében ellátogattunk az Objektív Stúdióba. E tevékenység célja az IKT kompetenciák bővítése, a profi stúdióban végzett munka volt, a stúdió berendezések, eszközök megismerésén, azok kipróbálásán, használatán, valamint egy kisfilm elkészítésén keresztül.
Változások a tervezett programhoz képest
A pénzügyi terv módosításának két fő oka volt. Az eredetileg pályázott pénzösszeg egy részét nem kaptuk meg. A másik ok pedig a pályázat januárban indulhatott a tervezett előző őszi időpont helyett, és a vásárolandó eszközök ára és egyéb költéségek jelentősen növekedtek. A programot az újratervezett költségvetéssel végül meg tudtuk valósítani.
Teljesített szakmai indikátorok:
A programban/tevékenység(ek)ben résztvevő gyermekek/ tanulók/ fiatalok száma összesen: 15
1.a. ebből a hazai (magyarországi) gyermekek/ tanulók/ fiatalok száma 15
1.b. ebből a határon túli (külhoni) gyermekek/ tanulók/ fiatalok száma 0
1.c. ebből a tehetségígéretek száma 5
1.d. ebből a tehetségek száma 6
1.e. ebből a kiemelten tehetségesek száma 4
1.f. ebből a hátrányos helyzetű gyermekek/tanulók/fiatalok száma 1
1.g. ebből a roma gyermekek/tanulók/fiatalok száma 0
1.h. ebből a fiúk/férfiak száma 11
1.i. ebből az általános iskolás tanulók száma 0
1.j. ebből a középiskolás tanulók száma 11
1.k. ebből a felsőoktatásban tanulók száma 0
2. A támogatásból megvalósuló tehetséggondozó programok/ feladatok száma 7
3. A program megvalósításában szerepet vállaló pedagógusok, oktatók, tehetségsegítő szakemberek száma 6
4. A program megvalósításához meghívott előadók, szakértők száma 3
5. A programba bevont önkéntesek száma:0
6. A programban vállalt kiegészítő tevékenységek száma 7
7. A tehetséggondozó program megvalósításához beszerzett tárgyi eszközök száma
8. A programhoz kapcsolódó nyilvános megjelenések száma, a kötelezően előírtakon kívül:0
Az NTP és a Miniszterelnökség, mint Támogató nevét és hivatalos grafikai logóját tartalmazó beszámoló, valamint a fotódokumentáció közzétételének helye (elsődlegesen honlap, másodsorban közösségi oldal pontos webcíme):
https://www.balassi-bp.hu/
https://www.facebook.com/balassibalintbudapest17
Történelmi pénzügyek pályázati szakkör kisfilm 2 perces
Videólink:
https://youtu.be/Qzg4m7i9lSM
https://www.gombigeometria.hu/fotogaleria/
https://www.gombigeometria.hu/palyazati-szakkori-elmenyek-1/
https://www.gombigeometria.hu/gazdasagi-tarsasjatekok/
https://www.gombigeometria.hu/l/gazdalkodj-okosan/
https://www.gombigeometria.hu/l/tortenelmi-penzugyek-kiallitas-a-palyazati-szakkor-munkajarol/
https://www.gombigeometria.hu/szakmai-beszamolo-a-tortenelmi-penzugyek-palyazati-szakkor-munkajarol/
//www.gombigeometria.hu/l/professional-report-on-the-work-of-the-historical-finances-vocational-course/
További sajtómegjelenések (nyomtatott és elektronikus)
- https://www.okosanapenzzel.hu/hirek/penzugyminiszterium-goethe-kapcsolata-a-penzugyi-kulturafejlesztes-elismeresevel
- https://www.okosanapenzzel.hu/hirek/a-pedagogus-mint-a-penzugyi-es-vallalkozoi-kompetenciafejlesztes-kulcsa
- https://penziranytu.hu/tanarklub
(Tudás- és tapasztalat megosztás, 2022.02.01. Diákok és Figura Magdolna, és 2022.04.06. Diákok)
- https://penziranytu.hu/sajtomegjelenesek
- Kossuth Rádió - Hasznos pénzügyi tudást és jó tanulási élményt is nyújt a BankCode verseny (2023.01.18.) (Hidasi Ákos: beszélget a versenyről)
- https://penziranytu.hu/mindennapi-penzugyek-mar-tiktokon
- https://www.smartfamily.hu/2021/12/16/curion-kincs-smart-family-nagydij-2021-okos-fiatalok-kulondij/ (Okos fiatalok díj 2021.11.25)
Készítette: Figura Magdolna és Dr. Vígh-Kiss Erika Rozália
Budapest, 2023.jan.30.Ide írhatsz...